2024. március. 19., kedd - József
Községünk >

Elhelyezkedés, környezet


Nagyobb térképre váltás

GPS koordináták: 46.106334, 17.435598

Csokonyavisonta környéke a Belső-Somogyhoz tartozó Kelet-Belső Somogy kistáj része. Kelet-Belső-Somogy hordalékkúp-síkság, melynek átlagos tszf. magassága e területen 140 m. Az éghajlat mérsékleten meleg, az évi középhőmérséklet 10,0-10,3 ° C. Az évi csapadék mennyisége 750-780 mm. A savanyú homok alapkőzeten humuszos homoktalajok, rozsdabarna erdőtalajok és réti talajok alakultak ki. Az eredeti vegetáció kialakításában savanyú homoki gyepek, cseres-kocsányos tölgyesek, gyertyános-tölgyesek, égerligetek égerlápok és fűzlápok vettek részt.

Csokonyavisontai Fás Legelő Természetvédelmi Terület

1977-ben az Országos Természetvédelmi Hivatal elnöke védetté nyilvánította a község határában található Bikács és Hosszúnyíres elnevezésű fás legelőt. A mintegy 440 hektár kiterjedésű, országos jelentőségű védett terület elnevezése: Csokonyavisontai Fás Legelő Természetvédelmi Terület.

Dél-Somogy területét az elmúlt századokban hatalmas erdőségek borították. A Dráva-menti területek erdősültsége a honfoglalás idején még 60-80 %-os lehetett, később az erdőterület kiterjedése fokozatosan csökkent. Az itt élő népek ősi foglalkozása volt az állattartás. A középkortól kezdve a tölgyesekben sertéskondákat makkoltattak, emellett méneseket és gulyákat is legeltettek. A keményfás erdők méretes és kiváló faanyagot adtak. Ezt a végvári időkben palánkvárak építésére és megerősítésére használták, illetve hatalmas mennyiséget termeltek ki és égettek el hamuzsírfőzés céljaira. Jelentős kereskedelmi cikk volt a cserzőgubacs, melyet a szintetikus cserzőanyagok megjelenéséig tonnaszám exportáltak.

A legelőerdő-gazdálkodás a pásztorkodó emberi tevékenységnek köszönhető. Az erdők irtása során magányos fák és facsoportok állva maradtak, így kialakult egy mozaikos, fákkal és facsoportokkal tarkított terület. E fák a bőséges makktermés mellett a legelő állat - és természetesen a pásztor - számára bizonyos fokú védelmet nyújtottak az időjárás viszontagságaival szemben. Mivel a fák több emberi generációt is túléltek, egyedeik helyenként rendkívüli méreteket értek el. A legelőterületeket rendszeresen tisztították, megelőzendő azok beerdősülését, elcserjésedését. Századunk középső évtizedeiben még csaknem minden településnek megvolt a marha-, csikó-, és disznólegelője, illetve legelőállata. A legeltetés megszűnését követően a fás legelők elcserjésednek, beerdősülnek, s számos helyen a hajdani gazdálkodás nyomát már csak az öreg hagyásfák, elárvult kútgémek és összetört, mohos vályúk őrzik.

A csokonyavisontai fás legelő növényvilága a változatos élőhelyeknek köszönhetően viszonylag gazdag. A felmérések szerint a magasabbrendű növényfajok (harasztok, virágos növények) száma közel 300, s ezek között 10 védett faj is előfordul. A még napjainkban is legeltetett, magasabb térszínen található legelőerdőben idős kocsányos tölgyekben (Quercus robur), mezei juharokban (Acer campestre) és vadkörte (Pyrus pyraster) fákban gyönyörködhet a látogató. A mélyebb, tavaszonként vízállásos foltokban méretes magyar kőrisek (Fraxinus angustifolia ssp. pannonica) láthatók. Augusztus-szeptemberben az óriási tömegben virágzó őszi kikerics (Colchicum autumnale) teszi hangulatossá a tájat, s később a legeltetett területen ördögszekeret (Eryngium campestre) kergetnek az őszi szelek. A növénytani értékek közül kiemelésre méltó a kora tavasszal virágzó kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus), a vízállásos foltokat kedvelő mocsári kosbor (Orchis palustris) és hússzínű ujjaskosbor (Dactylorhiza incarnata), az üde erdőkre jellemző kígyónyelv páfrány (Ophioglossum vulgatum), illetve a legeltetett gyepben nyárvégen nyíló őszi füzértekercs (Spiranthes spiralis).
Az évszázados fák állatország számos lakójának nyújtanak élő- és táplálkozóhelyet. A famatuzsálemek fájában nagy hőscincér (Cerambyx cerdo) és szarvasbogár (Lucanus cervus) álcája fejlődik, s gyakran hangyák "ösvénye" vezet a lombkoronába. A szinte minden fában megtalálható kisebb odvakban, repedésekben seregélyek (Sturnus vulgaris), fakuszok (Certhia brachydactyla) és mezei verebek (Passer montanus) fészkelnek, a nagyobb nyílásút a ritka búbosbanka (Upupa epops) foglalja el. Kéregrepedések alatt, illetve a még szabad résekben denevérek ütnek nyári tanyát. Magasan lévő, elhagyott varjúfészekben kaba sólyom (Falco subbuteo) neveli fiókáit. A galagonyával, kökénnyel és vadrózsával benőtt legelőerdőben tövisszúró gébics (Lanius collurio), karvalyposzáta (Sylvia nisoria) és mezei poszáta (Sylvia communis) fészkel. Az őshonos fafajokkal (kocsányos tölgy, magyar kőris, gyertyán, mezei juhar stb.) beerdősülő területek az erdei madárfajoknak jelentenek kiváló fészkelőhelyet. A leggyakrabban szem elé kerülő harkály-, rigó- és cinegefajok mellett itt olyan ritkaságok is fészkelnek, mint a fekete gólya (Ciconia nigra), barna kánya (Milvus migrans) és darázsölyv (Pernis apivorus). A vízállások tavaszonként békák szaporodóhelyei, közülük e tájra az ásóbéka (Pelobates fuscus), a barna varangy (Bufo bufo) és a mocsári béka (Rana arvalis) a jellemző. Az üde, puha talajú erdőkben nagy számban vonul át az erdei szalonka (Scolopax rusticola). A vadban gazdag területen gímszarvas (Cervus elaphus), dám (Dama dama), őz (Capreolus capreolus) és vaddisznó (Sus scrofa) egyaránt előfordul. A nagyobb testű ragadozókat a róka (Vulpes vulpes), a nyuszt (Martes martes) és a vadmacska (Felis sylvestris) képviseli.